Dr. Sipos Lilla blogja: csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Túlnyomáson. Anyák a harmadik évezred elején I.

A kisgyerekes szülőknél egyre jellemzőbb már nálunk is, hogy túl-aggódják a gyermekeik fejlődésének menetét. A kéretlen tanácsok, a közösségi médiás posztok stb. sokukban szorongást váltanak ki és félelmet, hogy nem úgy, nem abban a tempóban fejlődik a gyerek, mint kéne,…

Tipp egy nyugodt kiránduláshoz!

Sok napfény, kevés látogató, és rengeteg rózsa vár a Budatétényi Rózsakertben. Vasárnap (!) délelőtti érkezésünkkor rajtunk kívül senki sem volt, csak pillangók, zümmögők és rózsák parfüm illata. Aztán láttunk később elszórtan néhány látogatót, de amikor hazaindultunk, már megint csak magunk…

Távolodás-közeledés

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy attól a pillanattól fogva, hogy kibújik a kisbabád a pocakodból, és elvágják a köldökzsinort, folyamatosan távolodtok egymástól. A babád idővel egyre nagyobb önállóságot, függetlenséget nyer, az első életév végére öntudatára ébred. Mozgásfejlődésének állomásai is a…

Kiosonni

Ha a baba külön szobában alszik, soha ne osonjunk ki csendben úgy, hogy ne tudjon róla. Ha megvárjuk, hogy elaludjon, és utána kimegyünk, akkor már este beszéljük meg vele, hogy így fogunk tenni. Nem baj, ha még kiscsecsemőről van szó.…

Alvásproblémák statisztikái

Egy 2004-es Egyesült Államokbeli felmérés szerint a kisgyermekek 63%-a küzd alvási problémákkal. A kisgyermekek csaknem fele legalább egyszer, 10%-uk többször is felébred, és átlagosan 20 percet tölt ébren éjszak. Az 5 éven aluli gyerekek közel 25 %-a érintett valamilyen alvászavar…

TV nézés I.

Az egészségügyi világszervezet, a WHO ajánlása az, hogy 1-2 éves kor alatt egyáltalán ne nézzen képernyőt a gyermek. Lehetőség szerint 2-5 éves kor között is mellőzzük a képernyő nézést, de ha mégis, akkor szülői felügyelet mellett történjen, maximum 1 óra…

Kapcsolat

lillasipos@gmail.com
+36 30 3520235

Vegye fel velem a kapcsolatot!

Hurrá!
Az üzenetet sikeresen kézbesítettük.